A pénzbüntetés akár több százezer Forint is lehet!

Az ittas vezetésért járó büntetés

Hívd ügyvédi irodánkat mielőbb, hogy mérsékelhessük a következményeket!

SOS vonal:

Azt, hogy mekkora az ittas vezetésért járó büntetés illetve milyen egyéb szankcionálásban részesül az elkövető, főszabály szerint az határozza meg, hogy az általa elfogyasztott szeszesital milyen mértékű vér- illetve légalkohol koncentrációt képes elérni.

Bármilyen gépi meghajtású jármű – így az autó, motorkerékpár, motorcsónak, motoros sárkányrepülő, stb. – vezetésekor az ittas vezetésért büntetés jár már 0,30 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,15 milligramm/liter levegőalkohol koncentráció felett.

Bűncselekménynek azonban csak 0,50 gramm/liter véralkohol, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol koncentráció felett minősül, ezen értékek alatt szabálysértésről beszélünk.
Szabálysértés esetén az ittas vezetésért járó pénzbüntetés egy közigazgatási bírságot jelent, melynek összegét 30.000 és 100.000 Ft között határozzák meg. Egyéb szankcióra azonban nem kell számítson, és jogosítványát is megtarthatja.

Nem gépi erővel hajtott járművek – például kerékpár, roller, lovas kocsi – esetén a büntetés ittas vezetésért 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentációnál kezdődik. Attól függően, hogy alsóbbrendű, vagy főútvonalon követték el az ittas járművezetést, 10.000 illetve 30.000 Ft-os közigazgatási bírságot szabnak ki rájuk.

Minél hamarabb hívsz, annál többet tehetünk érted!

Keress minket, hogy érdekeid képviselhessük!

SOS vonal:

Vagy írj nekünk facebookon vagy E-mailen!

Bűncselekmény esetén mi az ittas vezetésért járó büntetés 2021-es gyakorlata?

Amennyiben az ittas járművezetés vér- vagy légalkohol koncentrációja eléri a bűncselekményi értékhatárt, az elkövető sokkal súlyosabb szankcionálásra számíthat.  A hatályos büntető törvénykönyv először is valamennyi ittas járművezetés vétségnél kötelező jelleggel írja elő a járművezetéstől történő eltiltást, az eljáró bíróság kizárólag az eltiltás időtartamáról dönthet. Még igen enyhe ittas vezetésért járó büntetés esetén is azonnal elkobzásra kerül a jogosítvány. Emellett – amennyiben más bűncselekmény nem valósult meg – az ittas állapotú vezetés főbüntetéseként a bíróság pénzbírságot szab ki. 

Más a helyzet akkor, ha az ittas járművezetés során vagy annak eredményeként más, a büntető törvénykönyv alapján szankcionálni rendelt cselekmény is megvalósult. Ilyen cselekménynek számít, ha az ittas járművezető olyan közlekedési balesetet okoz, melynek során személyi sérülés, vagy halálesetet is bekövetkezik. Ezekben az esetekben az ittasság, csak mint minősítő körülmény kap helyet, és ezen cselekményért akár szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Vagyis az elkövetőt ittas vezetésért börtön büntetéssel is sújthatja a bíróság. Összességében tehát az, hogy az ittas vezetésért mi jár, nem csupán az elkövető vér-, vagy légalkohol szintjétől függ.

Nem mindegy, mekkora büntetést kell fizetned.

Hívj minket, hogy érdekeid képviselhessük!

SOS vonal:

Vagy írj nekünk facebookon vagy E-mailen!

A hatályos Btk. alapján az ittas vezetésért kiszabható pénzbüntetés minimális összege 30.000 Ft, maximuma pedig akár 270.000.000 Ft is lehet, melyet egynapi alaptételből szoroznak fel a bűncselekmény súlyosságával arányosan.

Az említett egy napi alaptételt a bíróság az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaihoz és életviteléhez mérten szubjektíven állapítja meg, ez naponkénti 1.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig is terjedhet. A cselekmény súlyosságához mérten pedig 30 és 540 nap között határozza meg a büntetés összegét. 1.000 Ft-os napi tétel és 30 napos büntetéssel sújtott cselekmény esetén a pénzbüntetés tehát 1.000×30, azaz 30.000 Ft.

A pénzbírság mértékével kapcsolatosan tehát a bíróság a cselekmény tárgyi súlyát, illetve az elkövető vagyoni, és jövedelmi helyzetét, személyes körülményeit, életvitelét mérlegeli, és ehhez mérten állapítja meg a büntetés mértékét. Ebből fakadóan a büntetés összege azonos fokú ittasság mellett eltérő lehet egy jó körülmények között élő, tehetősebb vezetőnél, illetve egy szerényebb anyagi helyzetben lévő elkövetőnél. Azonban határozottan nem az elkövető anyagi helyzete az egyetlen, ami a büntetés mértékét befolyásolja, a bíróság számos más tényezőt is figyelembe vesz.

A szó szoros értelmében ugyan nem minősül büntetésnek, de mindenképpen anyagi hátránnyal jár, hogy az eljárással összefüggésben felmerülő minden költséget – különösen a szakértői díjakat, illetve a kirendelt védő díját – az elkövetőnek kell megtérítenie. Ha emellett több, mint hat hónapra eltiltják a vezetéstől, akkor az elkövető kötelező utánképzésen is részt kell vegyen, melynek finanszírozása szintén őt terheli.

Nem csak a vezető vonható felelősségre!

Sokan gondolják úgy, hogy ittas járművezetés kizárólag a jármű kormánya mögött követhető el. Ez általában igaz, az ittas járművezetés jellemzően egy elkövető által kerül megvalósításra. Ám az ittasan vezetés társtettes alakzatban is megvalósulhat, amennyiben az ittas vezetők a járművezetés egyes feladatait megosztják egymás között. Például az egyik vezető csak kormányoz, a másik pedig a jármű sebességét szabályozza.

Az ittas járművezetés, mint bűncselekmény, nem csak a vezető által követhető el. Egy vidám társaság esetében előfordulhat, hogy a társaság tagjai bírják rá az ittas állapotban történő járművezetésre a későbbi ittas vezetőt. Ebben az esetben azok, akik az ittas járművezetőt e cselekményre rábírták, tettükért felbujtóként felelhetnek. Bűnsegédként vonható felelősségre az a személy is, aki a szeszes italt fogyasztott személy számára az ittas vezetés megvalósításához eszközt – azaz járművet – biztosít.

KÉRJ SZEMÉLYES TALÁLKOZÓT MINÉL ELŐBB!

Készülj fel időben!

SOS vonal:

Vagy írj nekünk facebookon vagy E-mailen!

Mi befolyásolja az ítéletet?

A hatályos büntető törvénykönyv minden bűncselekmény esetében meghatározza, hogy az adott cselekményért milyen büntetést lehet kiszabni, illetve mi az egyes büntetés-típusoknak a kiszabható minimuma és maximuma. Az eljáró bíróság így igen széles skálán mérlegelhet, biztosítva azt, hogy mindig az ügy összes körülménye alapján születhessen az ügy súlyának, az elkövető személyi körülményeinek, és a cselekményhez való viszonyának megfelelő ítélet. 

Éppen ezért arra, hogy az adott cselekményért ki milyen büntetést kap, az ítélet meghozataláig csak következtetni lehet. Ebben nyújt segítséget a kialakult bírói gyakorlat.  A különböző szintű bíróságok eseti döntései, illetve a különböző bírói testületek által kiadott állásfoglalások ismeretében viszonylag pontosan meg lehet határozni egy-egy bűncselekmény várható konkrét szankcióit, esetünkben, hogy az ittas vezetésért kiszabható büntetés hogyan alakul. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a bírói függetlenség elve megengedi, hogy bármikor a korábbi gyakorlattal akár szöges ellentétben álló ítélet szülessen.

Általánosságban az ittas vezetésért járó büntetés meghatározásánál a bíróság úgynevezett súlyosító és enyhítő körülményeket vesz figyelembe. A teljesség igénye nélkül: enyhítő körülménynek minősülhet az elkövető fiatal életkora, társadalom számára végzett hasznos tevékenysége, büntetlen előélete, az elkövetett cselekménnyel kapcsolatosan tanúsított megbánása, adott esetben tevékeny megbánása, mellyel a cselekménye más számára hátrányos következményeinek elhárítására törekszik. A gyakorlatban ezzel szemben súlyosító körülményként tekinti a bíróság az elkövető erőszakos durva magatartását, amennyiben visszaeső bűnöző, vagy bűnismétlést követ el, az italozó, munkakerülő életmódot, és az az okozott kár illetve vagyoni hátrány nagyságát.

Maga az ittas vezetésért kiszabható büntetés 2018 illetve korábbi évek óta keveset változott, ám a bírói gyakorlat egyre több precedens értékű példával képes szolgálni. Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége azonban kaphat módosított, enyhébb büntetést, ha erre a bíróság kellő okot lát. Ügyvédedként ezeket a lehetőségeket kutatjuk, amikor az ittas vezetők országos jogi képviselete szerint járunk el.

kapcsolat

Nem mindegy, meddig maradsz
jogosítvány nélkül!

SOS vonal:

Vagy írj nekünk facebookon vagy E-mailen!